Abigail Galéria

Emelet: Földszint - Üzletek
Webcím: www.abigail.hu

Projekt leírása

Küldetés

Az Abigail Galéria és Aukciós Ház 2001-ben jött létre azzal a céllal, hogy a 20. századi, kiemelten pedig a kortárs magyar vizuális művészet bemutatásának teret adjon és e korszak gyűjtőinek felkutassa a legkiemelkedőbb darabokat. A háború előtti és kortárs alkotók mellett a Galéria befogadja még a 19. századi magyar mesterek munkáit is, így kínálatával összetett műgyűjtői igényeket képes kiszolgálni.

Abigail

Helyszín, nyitva tartás

Megalapítása óta az Aukciós Ház Budapest belvárosának szívében, a Millennium Center földszinti és emeleti helyiségeiben működik. A Váci út 19-21. szám felől megközelíthető üzlethelyiség hétköznaponként 11 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 14 óra között fogadja a látogatókat.

Az Abigail Galéria részletes művészeti profilja

Az Aukciós Ház 2005-től kezdve vállalta fel azt a kulturális küldetést, hogy hazánkból elszármazott művészeket felkutassa és alkotásaikat bemutassa a magyar nagyközönségnek. Kitartó szervezőmunka eredményeképpen eddig több mint harminc, külföldön élő és alkotó magyar művész egyéni és csoportos kiállítását szervezte meg Budapesten. A Próféták hazatérnek kiállítás-sorozat keretein belül így eddig olyan alkotók munkáit ismerhette meg külföld után itthon is a közönség, mint a geometrikus-absztrakció területén dolgozó Nem’s Judith, a festészet és digitális művészet határmezsgyéjén mozgó Sárközy Pál, a szakadatlanul jövőt fürkésző Neuhaus Ervin, a plasztikáiban a fény és a plexi összetett játékára építő Kun Imre, vagy a temesvári származású, jelenleg Németországban dolgozó Kilian Leonard Dax.

2-20111202100153-49

Az Abigail Galéria folyamatosan építi a kapcsolatot a kortárs magyar művészet idősebb és fiatalabb nemzedékei felé is. A klasszikussá lett kortárs alkotók közül többek között Fajó János, Konok Tamás, Hencze Tamás, Deim Pál, Matzon Ákos, a nyolcvanas évek alternatív ellenkultúrájának képviselői közül ef. Zámbó István, az ígéretes pályakezdő művészek közül pedig Végi Péter és Esse Bánki Ákos munkáit találhatjuk a Galéria kínálatában.

Saját korunk művészeinek alkotásait kereső ügyfelek mellett a klasszikusabb darabok iránt érdeklődő látogatók is megtalálhatják a nekik tetsző műtárgyakat, ha meglátogatják a Galériát. A 19. századi mesterek közül többek között Markó Károly, Tornyai János és Glatz Oszkár, a második világháború előtt aktív 20. századi alkotók köréből pedig Vaszary János, Rippl-Rónai József, Perlrott-Csaba Vilmos, Iványi-Grünwald Béla, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Czóbel Béla, stb. életművéből is izgalmas darabokat találhatnak az érdeklődők az Abigail árverési anyagaiban.

Abigail

Az Abigail Galéria és Aukciós Ház feladatának tekinti, hogy a hazai jelenlét mellett bekapcsolódjon a nemzetközi művészeti életbe is. Célja, hogy segítse egyrészt a magyar alkotók külföldi bemutatkozását, másrészt pedig, hogy hazahozza a nemzetközi kortárs irányzatok kiemelt példáit is, hogy így a hazai gyűjtőkör szélesebb összefüggésbe helyezhesse az itthoni kortárs darabokat. Az itthon rendezett aukciós kiállítások és időszaki tárlatok mellett a Galéria több kiállítást tartott külföldön. 2007-ben a szöuli nemzetközi művészeti vásár meghívott kiállítójaként mutatta be a magyar művészek munkáit, 2010-11-ben pedig Kairóban, Moszkvában és Pekingben rendezett tárlatokat helyi galériákkal együttműködve.

Szakmai vezető

Az Abigail Galéria vezetője és tulajdonosa Hajdú Katalin Anna, aki tagja a Régiségkereskedők Országos Szövetségének, valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületnek.

Elérhetőség:

Millennium Center
1052 Budapest, Piarista utca 4.
(Bejárat a Váci utca 19-21 felől is)

Tel: +36 1 235 0908, +36 30 9337503
E-mail: galeria@abigail.hu 



Hasonló üzletek


Szolgáltatásaink